2013. június 10., hétfő

17. fejezet: Jövőképek

1999

Remus Lupin meggyötörten térdelt a hófehér hóban, szinte nem is érzékelte a külvilágot maga körül. Arca talán még a hónál is fehérebb volt, csak a vágások mentén vöröslött a bőre. Borostyán szemei üvegesek voltak, az állán sűrű borosta sötétlett. A kezei remegve nyúltak a sírhoz, hogy letörölje a feliratot.

James Potter
(1960-1998)
és fia
Harry Potter
(1980-1999)

- Sajnálom, James – suttogta szomorúan. Alig két hete Voldemort megint lecsapott. Megölte Harryt, egészen az Azkabanba ment érte. A legrosszabb az volt, hogy Harry már nem is bánta a halált, egy év az egy év. Megtört. Remus egészen addig nem értette, hogy miért akarta Voldemort holtan látni őt, amíg meg nem jöttek az újabb hírek.
Adriana eltűnt.
Mármint a halálfalók elől is. Mintha a föld nyelte volna el. Remus nagyon aggódott, borzalmas pletykák terjengtek a lányról. Egy héttel ezelőtt Arthurral el fogtak egy halálfalót és kikérdezték. Mesélt nekik a lányról, mesélt arról, hogy Voldemort mi mindent tett vele.

Amikor Fred meghallotta, egy napig csak törte s zúzta a berendezést.
- Szeretted őt? – kérdezte akkor Molly a fiától könnyes szemmel.
- Igen. Nem voltam szerelmes belé, de nagyon szerettem. Szeretem… és borzasztó belegondolni abba, hogy az a féreg hozzáért… ó, te jó ég, talán az összes gyilkoló féreg hozzáért…
- Fred… ne gondolj egyből a legrosszabbra – dorgálta az anyja, de az arca ellentmondtak a szavainak.
- Mihez kezdünk most, anya?
- Este gyűlést tartunk a még életben maradt tagokkal. Azt hiszem… hogy nincs más választásunk, mint elhagyni az országot.
- Elmenekülünk? – toppant be George döbbenten, amikor meghallotta, hogy mit mondott az anyja.
- Feladjuk? – kérdezte Fred is megrökönyödve.
- Mégis mit vártok tőlünk? – csattant fel az asszony elkeseredve. – Nem bírnám elviselni, ha még valaki meghalna közülünk. Nem volt elég Percy, Bill és Charlie halála? Csak ti négyen maradtatok a gyermekeim közül, nem vagyok hajlandó titeket is elveszíteni! Vagy nézzétek meg Ginnyt! Szinte már őt is elvesztettem… - zokogta.
- Ginny rendbe jön, anya. Csak így gyászol – próbálta vigasztalni Fred, de nem volt túl meggyőző. Mióta Harry meghalt és Adriana eltűnt Ginny olyan volt, mint egy kísértet. Monoton mozgott, csak utasításra cselekedett és csak egyenesen neki szegezett kérdésekre válaszolt.
- És mi lesz Adrianával? – kérdezte Fred pár perccel később. – Ha elmegyünk… soha nem találjuk meg őt.
Senki nem válaszolt, de a néma csend magáért beszélt. Nem volt mit tenni.

Remus vigasztalhatatlan volt, amiért elhagyják az országot, de ő is belátta, hogy ez az egyetlen esélyük a túlélésre. Mégis a férfi érezte, hogy James lánya életben van valahol. A szíve mélyén biztos volt benne, de mégis bizonytalan volt. Nem hitt többé a megérzéseiben. Úgy érezte, mintha neki tudnia kéne, hogy hol van a lány, de nem tudta felidézni a válaszokat.
- Sajnálom, James, amiért cserbenhagyom a lányod. Sajnálom, amiért annak idején téged is cserbenhagytunk. Nem szabadott volna hagyni, hogy a dolgok elfajuljanak. Sajnálom, amiért nem sikerült megmentenem egyik gyermekedet sem, és téged sem. Annyira sajnálom…
A szeme már nem csillogott többé a könnyektől, úgy érezte, hogy soha nem lesz erre már képes. A fájdalom, amit érzett, mélyebb volt a könnyeknél. Mindig is a túlélők kínjai hágtak a legnagyobb magasságokba…

1977

Arra ébredtem, hogy még mindig iszonyúan hideg van. Először nem is tudtam, hogy hol vagyok. Első mondat, ami majdnem elhagyta az ajkaimat, az az volt, hogy kihagyta nyitva az ablakot éjnek idején. Aztán kinyitottam a szemem és szinte csak sötétséget láttam. Túl messze voltunk a fénytől, de mintha már nappal lett volna. Tehát már vasárnap van. Most már tényleg itt lenne az ideje, hogy kiássanak minket innen. Nem is emlékeztem arra, hogy ilyen messzire tévedtünk volna Roxmortstól.
Legnagyobb meglepetésemre változott a felállás. Matt aludt, Remus szemei azonban nyitva voltak.
- Remus! – suttogtam megkönnyebbülten. – Jól vagy?
- Azt hiszem – felelte kába hangon. – És ti? Amikor felébredtem Matt elmondta, hogy nem sérültél meg komolyabban, de azért aggódtam.
- Én jól vagyok. Csak jó lenne már látni az ágyamat – nyomtam el egy erőtlen mosolyt.
- Pálca nélkül bénának érzem magam, bárcsak kihoppanálhatnánk innen.
- Pálca nélkül kockázatos, ráadásul egyikünk sincs a fizikai állapota csúcsán. A Tekergők már biztos égre-földre keresnek minket.
Mintha csak valaki meghallotta volna a szavaimat, a következő pillanatban hangokat hallottam. Távolinak tűntek, de a föld alól mi az, ami nem tűnik messzinek? Sirius jutott eszembe elsőként. Vajon, aggódott miattam? Nem szabadna rágondolnom, hiszen tiltott volt az, amit éreztem vagy érezni véltem iránta, mégis… nem tudtam eltüntetni.
- Itt vannak! – kiáltotta valaki, Remus pedig visszakiabált nekik. Én addig átdülöngéltem Matthez, és óvatosan keltegetni kezdtem. Riadtan pattantak fel a szemei, mintha akármelyik pillanatban megtámadhatnák, még álmában is.
- Mi történt? – kérdezte rekedten.
- Megtaláltak minket – mondtam vidáman és rámosolyogtam. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy visszamosolygott. El sem tudtam képzelni az arcán, hogy mosolyogjon. Ostoba dolog, de tényleg valahogy… furcsa szituáció volt.

Néhány perccel később…

Az első dolog, ami a fényben fogadott az egy vörös villanás volt. Nem is értettem, hogy mi történt, amíg meg nem hallottam Lily hangját.
- Hála Merlinnek, hogy jól vagy! –szipogta. Megszeppenve néztem körbe, és megláttam Jamest, Siriust és Petert is. Ők azonnal Remushoz siettek. McGalagony pedig folyamatosan sopánkodott.
Mattre néztem. Olyan elveszettnek tűnt, de mégis újra magára öltötte a sérthetetlenség álarcát. Elgondolkozva figyeltem őt. Fogalmam sem volt, hogy ki ő, de egy dologban biztos voltam, hogy sokkal jobb ember, annál, akinek bemutatja magát.
- Jól vagy? – sietett oda hozzám James is, én pedig boldogan rámosolyogtam.
- Soha jobban – feleltem, de azt hiszem, hogy nem voltam túl meggyőző. Alig álltam a lábamon a fáradtságtól és a kimerültségtől. Az agyrázkódásomról nem is beszélve. – Milyen volt a randi?
- Jó… egészen addig, amíg… mégis mi a fenét gondoltatok? – csattant fel Lily hirtelen.
- Mr. Lupin és Miss Porter viselkedését nyugodtabb keretek közt vitatnánk meg Miss Evans – hunyorgott ránk Dumbledore professzor. – Mindazonáltal valóban felelőtlenség és vakmerőség volt, amit tettek. Legközelebb, ha egy bántalmazott társukkal találkoznak, értesítsék a tanári kar valamely tagját. De nem dorgálni akarom magukat, egyelőre örülünk, hogy jól vannak.
- Többé-kevésbé – nézett rám Remus rosszallóan, bár nem tudom, mire fel. Nem én voltam eszméletlen hosszú ideig. Teljesen jól vagyok.
- Zach jól van? – kérdeztem inkább, morgás helyett. McGalagony életében először rám mosolygott. Majdnem eltátottam a szám a meglepetéstől. Már annyira megszoktam, hogy mindig úgy néz, mintha citromba harapott volna.
- Igen – felelte. – Bár valami furcsa kabátról beszélt, amit nem értettünk – tette hozzá, és egyből megfagyott a levegő. Sirius arca, ha lehet még jobban elkomorodott, James pedig hófehérre sápadt.
- Kölcsön adtam neki a kabátomat, biztosan azt akarta megköszönni – próbálta menteni a menthetőt Remus. Abban a pillanatban nem is gondoltuk volna, hogy mit kockáztatunk azzal, ha megmutatjuk idegeneknek a köpenyt. De vajon, mit keresett Remusnál? Azt hittem, hogy James mindig magánál tartja.
- Hát erre a rejtélyre is fény derült – törte meg a csendet Dumbledore. – Nincs más hátra, mint felkísérni a három jómadarat a gyengélkedőre. A részletekről pedig majd később.
- Riana, jól vagy? – lépett mellém Sirius, amikor elindultunk a kastély felé. Tényleg szédültem egy kicsit, de ennyire csaknem néztem ki rosszul. Mostanában olyan volt, mint egy pokróc, most meg aggódik? Na jó, lehet, hogy gyatrábban festettem, mint gondoltam volna.
- Igen – feleltem, de engem is meglepett, hogy mennyire erőtlen és halk a hangom. Ami a következő pillanatban történt, az annyira meglepett, hogy majdnem felkiáltottam. Már csak azért is, mert meglódult a világ, és szúrni kezdett a halántékom. Aztán egyből rájöttem, hogy mi változott. Sirius a karjába kapott. Alig kaptam levegőt a döbbenettől, és elpirulva jutott eszembe, hogy régen voltunk már ilyen közel egymáshoz. Egészen máshogy érintett most, mint amikor még repülni segített nekem.
- Remek, Sirius. Még inkább rázz össze valakit, akinek agyrázkódása van – jegyezte meg James némi fekete humorral, mire Sirius egyből a hogylétemről kezdett faggatni. Megint. Nem győztem ismételni, hogy semmi bajom. Kivételesen nem sérültem meg komolyabban, szerencsére James átlátta a helyzetet és alig észrevehetően Remust támogatta oldalról.


1999

Arthur Weasley gondterhelten olvasta azt a hosszú levelet, amint az imént kapott. Nem elég, hogy Harry és James halott, nem elég, hogy Adriana hetekkel ezelőtt eltűnt, most újabb híreket kapott. Adrianáról. A lányról, aki a gyermekeivel együtt nőtt fel. Amikor utoljára látta a halálfalók kezében már tudta, hogy nincs remény a lány számára. Tehetetlennek érezte magát és önmagát is vádolta. Hisz hogy lehetnek ennyire gyengék, hogy nem tesznek valamit ezek ellen a férgek ellen? Hihetetlen, hogy mindent megtehet Voldemort, amit csak akar. Most pedig… a Rend egyik tagja újabb információt hozott Adrianáról. Egy mondatban össze lehetne foglalni a levél végét: „Adriana Potter minden bizonnyal halott”. Olvasta a feljegyzéseket, amiket akkor készítettek, amikor egy újabb halálfalót hallgattak ki. Arthur elszörnyedt, amikor ezeket elolvasta. Minden volt bennük: nemi erőszak, nem kívánt terhesség, kínzás, gyilkolásra kényszerítés, és mindennek közepén egy megtört lány, aki önként vetette magát Bellatrix kezei közé, aki nem az önuralmáról híres. Az utolsó feljegyzések pedig arról szólnak, hogy Adriana mégis elmenekült. Először reménnyel töltötték el ezek a sorok, de a vérnyomok és a tények magukért beszéltek. Nem élhette túl. A legszörnyűbb az egészben, hogy valószínűleg valamilyen erdei állat tüntette el a testét. Gondolatban is nehéz, de hogy… a kis Adrianát felfalták holtában a vadállatok, kíméletlenül hangzott.
A lánya arcára gondolt, amikor megtudta, hogy Harry meghalt az Azkabanba, és tudta, hogy még egyszer képtelen megtenni, hogy ő hozza a halálhírt. De az sem egyszerűbb, ha eltűnik valaki. Önmagában már ez is a halálos ítéletet hordozza magában.
- Van valami hír Adrianáról? – kérdezte egy szomorú hang. Fred és George álltak az ajtóban. Már régen nem a mókáról voltak híresek, kiveszett belőlük a jókedv az elmúlt időkben.
Hiába a korábbi elhatározás. Nem tudott hazudni, akaratlanul is bólintott.
- Nem – mondták ki egyszerre az ikrek. – Nem lehet halott.
- Sajnálom, fiúk, de őt is elvesztettük – sóhajtotta a családfő. Hány halált kell még elviselniük? Még mennyit?
- Bárcsak lenne egyszer valaki, aki megöli azt a szörnyeteget – sóhajtotta George reményvesztetten.
- Hát, ha van olyan, akkor bizonyára még nem született meg, és sajnos nem várhatunk tovább. El kell mennünk. Nem érdekel, ha gyávaság, nekem az életetek a legfontosabb – jelent meg Molly elszántan az ajtóban. – Összecsomagoltatok már? Egy óra múlva indulunk.

1977

- Foglalj helyet – hunyorgott rám Dumbledore félhold szemüvege mögül. Nem értettem, hogy miért hivatott, hiszen már mindenről beszámoltunk, ami a Roxmortsi hétvégén történt. A mardekárosok súlyos figyelmeztetést kaptak, és majdnem az iskolából is kicsapták őket. De azt hiszem, hogy az igazgató úr ezt nem merte megtenni. Sejtettem, hogy miért. A sértett fiatalok egyből Voldemorthoz rohannának, és ő meg akarta védeni őket, ameddig csak lehet.
- Igazgató úr, már mindent elmondtunk, amit csak tudtuk – hadartam gyorsan idegesen. A másik témánkról nem igazán akartam most beszélni.
- Nem erről szeretnék beszélni veled. A múltkor már említettem, hogy fel szeretnék keresni egy jósnőt. Érdekes dolgokat osztott meg velem. Na részleteket sajnos nem tudott megosztani velem… de van egy-két feltételezés, amit szeretnék megosztani veled. Még mindig feltett célod, hogy az édesapád és Lily Evans együtt élje le az életét?
- Igen – nyögtem ki zavartan. Nem volt más választásom.
- Ebben az esetben van okom feltételezni, hogy alaposan megkavarod majd a jövőt. Azonban, ebben a jövőben születni fog egy gyermek, aki Voldemort ellenfele lehet egy napon.
- Ezt komolyan mondja? – hüledeztem.
- Igen. Most el fogok térni mindentől, amit valaha mondtam vagy hittem. De ezúttal nem, hogy megtiltom, inkább megkérlek arra, hogy változtasd meg a jövőt. De sose felejtsd el, hogy mit veszítesz, nem tudhatjuk, hogy mi lesz akkor, ha tényleg megváltozik majd. Nem tudhatjuk, hogy mi történik veled.
- Nem érdekel.
- Nem tudom, hogy mennyire gondoltál ebbe bele, Adriana. Lehet, hogy ugyanúgy megszületsz majd az új családodban, és amikor visszatérsz a jövőbe, akkor már abba a jelenbe térsz vissza, ami kialakul. Nem tudom, hogy emlékezni fogsz-e mindkét életedre… De ez a jobbik eset…
- Mi a rosszabbik?
- Sajnos több is eszembe jutott. Az egyik az, hogy történik valami és mégsem születsz meg. Nem biztos, hogy Lilynek is ugyanúgy két gyermeke lesz. Nem tudom, hogy mi történik akkor, hogy csakúgy eltűnsz, vagy itt ragadsz ebben az életben. De akkor az apád sosem fogja tudni, hogy ki vagy. Azonban vannak feljegyzések még Griffendél idejéből, hogy az egyik lányával is megtörtént hasonló. Annyit ír Godrik a naplójában, hogy a lánya egyik pillanatról a másikra, egyszer csak eltűnt a szeme elől. 50 évvel korábban is találtam a lányról feljegyzéseket. Egy halász fogadta a lányt a házába, de egyikük sem tudta, hogy mi történhetett. Abban az időben nem úgy ismerték a mágiát, mint most. Roxfort előtt minden más volt. A halász szerencsére szeretett naplót vezetni, innen vannak az információk. Maga Godrik szerezte meg őket, nem nyugodott bele a lánya elvesztésébe.
- A lány nem tért vissza a saját idejébe?
- Nem. Nem tudta, hogy hogyan kell visszatérni. Hiszen nem volt erre még példa korábban.
- Mi történt vele? – kérdeztem lélegzet visszafojtva.
- A halász szerint hónapokkal a feltűnése után ágynak esett. Fokozatosan gyengült le, és a végén meghalt.
Néma csend ereszkedett az irodára. Rémült voltam és zaklatott.
- Tehát ha jól értem… eléggé úgy fest, hogy ha nem jutok vissza a saját időmbe, akkor meghalok.
Dumbledore gondterhelten bólintott.
- De csak akkor élhetem túl, ha megváltoztatom a jövőt és úgy térek vissza. Mert különben így is úgy is megölnek.
- Igen, de nem tudhatjuk, hogy a jövő mikor és hogyan változik meg.
- De az oké, hogy az apám boldogabb lesz… de mitől lesz más a világ, ha Lily Evans lesz a felesége?
- Van okom feltételezni, hogy közük lesz majd a jóslathoz, amiről korábban meséltem neked. Mivel lényegében ez áll az új jövő középpontjában, ezért feltételezem, hogy az ő gyermekük lesz a megjövendölt gyermek. De a jósnő még csak pár szót mondott, folyamatosan el fogok látogatni hozzá, amíg nem tudja elmondani a teljes jóslatot. Jól van, Adriana?

Keserűen bólintottam. Mégis mit vár tőlem? Boldogságot? Lehet, hogy ezzel születik majd valaki, aki megszabadítja a világot Voldemorttól, de abban a világban talán nem is lesz helyem. Talán meg sem születek majd. Ebben a korban… pedig, ha nem sikerül időben megváltoztatnom a jövőt és nem térek vissza – de Merlin tudja, hogyan – akkor egyszerűen meghalok. Eltűnök, mintha soha nem léteztem volna…