2012. május 21., hétfő

6. fejezet: Újra Roxfortban


1992. szeptember 1.
James Potter komoran hallgatta, ahogy a vonat döcögve halad végre egyenesen Roxfort elé. Közben pedig a lányát nézte, aki összekuporodva ült őt ölelve és csak meredt egyenesen a semmibe. Összefacsarodott a szíve a látványra. Nem volt meglepődve, hiszen a kislány most találkozott először a halállal. James jóval érettebb volt, amikor ez megtörtént.
Harry nem borult ki, mindössze sápadt arccal nézte az elsuhanó tájat. A többiek sem voltak túl jó színben, hisz még csak gyerekek voltak. James azt kívánta, hogy bárcsak megvédhetné őket minden szörnyűségtől. Nagyon féltette Adrianát. Olyan kicsi volt és törékeny, olyan sebezhető. Most pedig egy életre megváltozott az élete, talán többé nem lesz ugyanaz az életvidám cserfes kislány.
- Megérkeztünk – suttogta a kislánynak, amikor a vonat megállt. Harry is aggodalmasan nézett a húgára, de megértette, hogy most az apja mellett van a legjobb helye. Adriana mindig is rajongva imádta az apját, ő volt az egyetlen, aki megvigasztalhatta.
Ron, Ginny, Harry és többiek lassan eltűntek a fülkéből, csak James maradt ott Adrianával.
- Miért olyan kegyetlenek a halálfalók? – kérdezte hirtelen a lány és az apja megfáradt vonásaira nézett.
- Kétféle halálfaló van, az egyik, aki csak gyáva. Gyáva ellenállni Voldemortnak, gyáva nem védelmet keresni az oldalán. Ők szánalmas emberek. De ott van a másik véglet is, különösen Bellatrix Lestrange, akit láttál. Őrült. Őrülten rajong a Nagyúráért, az eszméiért és mindent megtenne, hogy megölje az ellenállókat.
- Én nem leszek gyáva – motyogta a kislány és letörölt egy előbukkanó könnycseppet.
- Tudom, kicsim – suttogta James szeretetteljesen.
- Sem őrült. Olyan bátor leszek, mint te, és többet nem sírok.
- Sírni nem rossz dolog, néha muszáj.
- Akkor sem akarok többé sírni. Majd próbálkozom – mosolygott rá, aztán megigazította az egyenruháját és felpattant.
- Megyünk? – kérdezte kifejezéstelen arccal és James döbbenten követte. A lánya a szeme láttára változott sokkal, de sokkal idősebbé. Büszkeséget érzett, de meg is rémítette. Nem szabad megszakítani a gyermekkort. A gyerekeinek pedig mindig a legjobbat szerette volna.
- Mik azok a lények? – kérdezte Adriana a tömegben az apjától. James először nem értette, hogy mire gondol.
- Milyen lények?
- A lószerű fura valamik. Amik a kocsit húzzák – felelte természetes hangon, de rémültnek tűnt.
James megdermedt. Hát persze. A lánya látta a thesztrálokat. Ezt soha nem bocsátja meg Eleanornak.
- Azok a thesztrálok. De te még csónakkal mész.
- Harry azt mondta, hogy nem húzza semmi a fiákereket, apu.
- Egyszer elmagyarázom, jó? Most kövesd Hagridot, és nagyon vigyázz magadra. Én most nem is lehetnék itt, csak a különleges körülmények…
Adriana elhúzta a száját. – Így is mondhatjuk. Szeretlek, apu – nézett rá nagy barna szemekkel. James összerezzent, és hosszú idő után először érzett igazán sírhatnékot. A lánya szemébe nézve jött rá csak igazán, hogy hová lett az élete. Hol rontotta el? A hetedikévben történt, ebben egészen biztos volt. De akkor nagyon sok minden történt. Akkor ismerte meg jobban Eleanort is. Talán hiba volt. Talán az vágta el a végső biztosítékot a barátainál és a lánynál, akit mindennél jobban szeretett. Talán akkor Adriana zöld szemekkel nézne rá, Lily smaragd szemeivel. Talán az egész élete más lenne. Nem szabadott volna összejönnie Eleanorral. Nem szabadott volna elvennie sem. Éveken át harcolt Lilyért, miért pont akkor adta fel?
- Én is szeretlek, kicsim – suttogta és nyomott egy puszit a homlokára, majd nézte, ahogy eltűnik Hagrid mögött a tömegben. A vadőr komoran biccentett neki, mintegy jelezve, hogy kérni-e sem kell, vigyázni fog rá… akárcsak a fiára.

1977. szeptember 1. Adriana
- Hé, Hagrid – integetett James az ismerős félóriásnak, miután leszálltunk a vonatról. Hagrid hatalmas mosollyal köszöntötte a Tekergőket és a többieket. Engem elkerült a tekintete. Pedig én ismertem őt. Harryvel, Ronnal és Ginnyvel nagyon sok időt töltöttünk nála betonkeménységű kekszet és ihatatlan teát fogyasztva. Olyankor elmesélt egy csomó történetet, mi pedig ámulva hallgattuk. Igaz barát volt. Milyen rég nem is láttam őt. Boldogabbnak tűnt, mint az én időmben, ami talán nem meglepetés. Talán Dumbledore halála volt, ami elvágott nála valamit. Apjaként szerette az ősz varázslót.
- Sziasztok, csirkefogók – köszönt vígan, majd felém fordult.
- Alyana vagyok – mutatkoztam be kedvesen és rámosolyogtam.
- Hallottam már rólad Charluséktól, Merlin hozott a Roxfortban. Na de menjetek, mielőtt elfoglalják a jó fiákereket. Aztán ne keveredjetek semmibe az első nap – terelt minket hatalmas lapátkezeivel a thesztrálok húzta fiákerek felé. Meg sem rezdültem a látványukra, egyedül Sirius nézett rájuk zavartan, a többiek talán még mindig azt hitték, hogy láthatatlan varázslat hajtja őket a kastély felé. Sirius vajon hogyan került kapcsolatba a halállal? Az arcára néztem, komornak tűnt.
Rámosolyogtam, mire felvonta a szemöldökét és elfordult. Azt hiszem, ebbe jobb, ha nem keveredek bele. A többiek észre sem vették, még James sem. Talán még senkinek nem beszélt erről.
Lilyék sajnos, vagy nem sajnos elkeveredtek tőlünk, James nagy csalódására.
- Örülök, hogy nem támadtad le Lilyt – szólalt meg Remus, amikor öten elfoglaltunk egy fiákert.
James megvonta a vállát. – Talán jobb, ha máshogy próbálkozom. A letámadás már évek óta eredménytelen. Nem akarok veszekedni vele.
- Csaknem felnőttél? – lepődött meg Remus.
- Kizárt – mondta egyszerre Sirius és James, majd amikor észrevették, hogy egyszerre szólaltak meg, elnevették magukat.
- Miért voltál olyan furcsa a vonaton? – kérdezte Sirius tőlem.
- Miért voltál olyan furcsa, amikor megláttad a fiákert? – kérdeztem válasz helyett. A hatás nem maradt el, a vigyor eltűnt az arcáról.
- Hagyd csak, nem kell válaszolnod – mondta zavartan és ennyiben maradt a téma. De gyanakvóan nézett rám. Már biztosan tudta, hogy sok mindenen kellett keresztül mennem, de vajon mennyit sejthetett?
- Hogy tetszik Roxfort? – kérdezte James, amikor megérkeztünk. Minden egyes alkalommal megcsodáltam a gyönyörű kastélyt, most még szebbnek tűnt.
- Varázslatosan szép – válaszoltam mosolyogva, és meghatott a gesztus, ahogy kitárta előttem az ajtót. Csak azt nem értettem, hogy Sirius miért lett olyan morcos tőle…
- Most fognak téged is beosztani, csapódj majd oda az elsősökhöz – magyarázta nekem Remus. – McGalagony mondta a vonaton a prefektusülésen. Képzeljétek, én lettem az iskolaelső.
- És ki lett a másik? – kérdezte James, miután mindenki gratulált.
- Lily – felelte Remus egyértelmű hangon.
- Ki más? – kérdezte Sirius gúnyos hangon. Tényleg nagyon okos lány lehetett, de akkor hogyan került a Griffendélbe, a Hollóhát helyett?
- Nézd, ott vannak az elsősök – mutatott Remus egy csapat apró emberrel. Jézusom, de kicsik. Kicsit sem lesz gáz beállni közéjük. Egyedül maradtam a megszeppent arcokkal, egy kicsit magamra emlékeztettek, amikor ugyanígy álltam itt.
- Kérem, kövessenek. McGalagony professzor vagyok. A nagyteremben fog megtörténni a beosztásuk, a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár házba… - szónokolta a szokásos szöveget, aztán rám nézett. – Maga lesz az első, mint hetedéves, Miss Porter.
Aztán intett, és feltárult a Nagyterem ajtaja. Én a professzor mögött haladtam, mögöttem pedig a törpevarázslók és boszorkányok. Rengetegen voltak, kétszer annyian, mint az én időmben. Kellemetlenül érintett a sok engem figyelő szempár. Mintha szabad préda lennék, már megszoktam a rejtőzködést.
- Porter, Alyana – hallottam a nevem, miután elhangzottak a szokásos év eleji beszédek és a süveg is elmondta a mondókáját.
Magabiztosan ültem le a székre és hagytam, hogy a tanárnő a fejemre tegye a megöregedett kalapot.
- No lám… mennyi titok, mennyi fájdalom lappang benned, és még a jövőt is ismered. De jól vigyázz, kockázatos belekeveredni az időbe, veszteséggel jár.
- Tudom.
- A Hugrabugba egyáltalán nem illesz, a Hollóháthoz meg van a megfelelő eszed, de az sem lenne a te otthonod. Látom, hogy hová húz a szíved, és valóban. Döbbenetes bátorság van benned… legyen hát… GRIFFENDÉL! – üvöltötte a serleg ezúttal hangosan, mire a Tekergők maximális hangerővel kezdtek ujjongani. Az apám arcát néztem, és elképzeltem, hogy milyen büszke lehetett rám elsős koromban. Most pedig itt volt fiatalon, és teli szájas vigyorral nézett rám. A szemei csillogtak, és majdnem felnevettem azon, hogy csak elintézte, hogy Lily mellé ülhessen. Én pedig Sirius mellé huppantam le, ott maradt nekem szabad hely.
A vacsora élvezetes volt, sikerült néhány egész órára elfelejtenem, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Csak egy lány voltam, aki végre szívből tudott nevetni. Talán rossz korban születtem, talán itt lett volna a helyem. Mindenesetre, hiába volt illúzió az egész, ott akkor rádöbbentem, hogy igaz barátokra leltem.
A vacsora után megtudtam, hogy Lily Evans, Alice Prewett és egy harmadik lánnyal kerültem egy szobába. Mint később megtudtam a korábban emlegetett, Melanie Smith-szel.
Csak mikor behunytam a szemem rémlett fel egy arc a mardekáros tömegből. Egy hosszú szőke hajú lány hideg tekintete, ahogyan lesajnálóan néz végig rajtam, és ahogy felismertem, ki is pattantam az ágyamból. Egyenesen a klubhelyiségbe tartottam és reméltem, hogy James még ébren van.
- James! – kiáltotta a fiú után, amikor láttam, hogy indul felfelé a lépcsőn.
- Mi a baj?
- Megnézhetném egy percre a térképedet? – kérdeztem ártatlanul, mire megnyúlt a tekintete és rémülten nézett körbe.
- Honnan tudsz róla? Siriusnak járt el a szája?
- Nem számít, meg kell valamit néznem. Kérlek.
Pár perccel később már újra a szobámban voltam kissé sokkos állapotban. Jól sejtettem a lány nevét, de a legnagyobb félelmem vált valóra.
A lány pöttye mellett az „Eleanor Rosier” név állt, az édesanyámé. Mégis hogyan kezdjek bármit is ezzel a helyzettel, ha ő is itt van? Mit tegyek? Miért nem tudtak csak egyszerűen boldogok lenni együtt és távol maradni a háborútól?

4 megjegyzés:

  1. szia ez szuper remélem sikerül lilyt és jameset összehozni
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Pont itt befejezni?!
    Hát ez nagyon jó volt.
    Hozd a következő fejezetet, de gyorsan, különben megcsikizlek egy tollpihével!!! XD

    Smiley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, már fel is raktam :) Jó olvasást!

      Törlés